A guilloché (ejtsd: gi-o-SÉ) egy díszítő gravírozási technika, amely során egy precíz, ismétlődő geometrikus mintát vágnak egy fémfelületbe rózsa esztergapad segítségével. Az esztergapad forgatja a munkadarabot egy rögzített vágószerszám ellenében, miközben egyidejűleg mechanikusan vezérelt útvonalakon mozgatja azt, finom, szabályos textúrájú felületet hozva létre, amely úgy fogja meg és szórja szét a fényt, ahogy azt egyetlen kézi gravírozó sem tudná megismételni. A szó a francia guillocher szóból származik, ami annyit tesz, mint egymásba fonódó vonalak mintázatával gravírozni.
A rózsa esztergapad a guilloché technika meghatározó eszköze. Ez egy precíziós gép, amely cserélhető rozetták (excentrikus bütykök) sorozatát használja a munkadarab mozgásának szabályozására, miközben az forog. Különböző rozetták kiválasztásával és az esztergapad beállításainak módosításával a gravírozó ismétlődő minták széles skáláját tudja előállítani: párhuzamos hullámok, táguló ívek, keresztmetszetű textúrák és sugárzó minták. A gép pontossága azt jelenti, hogy ezek a minták abszolút szabályossággal alkalmazhatók egy számlap teljes felületén, még egy enyhén ívelt felületen is.
A Cartier-nél a guillochét elsősorban óraszámlapokon és faliórák számlapjain használták, gyakran áttetsző zománc alapjaként, egy olyan kombinációban, amely émail sur guilloché néven ismert. Amikor a zománcot egy guilloché felületre viszik fel és kiégetik, a gravírozás textúrája áttűnik az átlátszó színen. A vágott fém mikroszkopikus csúcsai és mélyedései optikai mélységet és egy fénylő, szinte vibráló minőséget hoznak létre, amit az egyszerű fém nem tud biztosítani. A Cartier London Enamel Tank ennek a technikának egy példája, amely a Cartier egyik legmaradandóbb óratervén lett alkalmazva.
A guilloché munka hanyatlásnak indult a 20. század közepén a nyomtatott és galvanizált számlapok térnyerésével, amelyek gyorsabban és olcsóbban előállíthatók voltak. Azonban soha nem hagyták el teljesen a legfinomabb óragyártásban, és továbbra is a kiváló minőségű háború előtti és kortárs haute horlogerie munka megkülönböztető jegye. Egy jó állapotban fennmaradt guilloché számlap (ahol a minta még éles, és a zománc, ha van, repedésmentes) továbbra is gyakorlati mutatója a háború előtti óragyártás kivitelezési minőségének.
A guilloché különbözik a hasonló kinézetű, de eltérő módon előállított felületi textúráktól. Például a perlage egy körkörös csiszolási technika, amelyet mozgás alkatrészekre alkalmaznak (mint ahogy azt a Jaeger-LeCoultre: Trying Perlage cikkben is tárgyaltuk), nem pedig egy esztergapadon alapuló gravírozás. A tok fémeken lévő stancolt vagy préselt minták eltérő karakterűek és eredetűek.
Források
- Francesca Cartier Brickell, The Cartiers (Ballantine Books, 2019), 2. fejezet (“Louis, 1898–1919”)
- Hans Nadelhoffer, Cartier: Jewelers Extraordinary (Thames and Hudson, 1984; átdolgozva 2007), hivatkozva a 92., 93. oldalon és mtsai.
- Wikipedia: Guilloché
